Ne gondolja senki, hogy az Iszlám Állam már nem jelent fenyegetést Szíriában

2024. december 11. 18:48

Bár az Iszlám Államot Szíriában jelentősen meggyengítették, nem semmisítették meg teljesen. Az ország egyes részein még mindig tevékenykedik, és egyesek attól tartanak, hogy veszélyeztetheti a békés átmenetet.

2024. december 11. 18:48
Intense Airstrikes Target The Syrian City Of Aleppo

Nyitókép: Aleppó/Rami Alsayed/NurPhoto via Getty Images

Az Iszlám Állam Szíriában már széleskörű vereséget szenvedett, de még mindig fenyegetést jelent az ország békés jövőjére nézve. Legalábbis így értékeli ezt Joe Biden leköszönő amerikai elnök, akinek kormánya tömeges légicsapásokat rendelt el a szélsőséges szervezet ellen – írja a Deutsche Welle.

A hadjáratban részt vevő katonai repülőgépek arzenálja jelzi, hogy a Biden-kormányzat mennyire komolyan veszi a fenyegetést. A Szíria központi részeire mért csapásokban B-52-es nehézbombázók, valamint F-15-ös és A-10 Thunderbolt vadászgépek vettek részt.

„Ne legyenek senkinek kétségei: nem fogjuk hagyni, hogy az ISIS újraalakuljon és kihasználja a jelenlegi szíriai helyzetet” 

– mondta Michael Erik Kurilla tábornok. „Minden szíriai szervezetnek tudnia kell, hogy felelősségre fogjuk vonni őket, ha bármilyen módon társulnak az ISIS-szel vagy támogatják azt.”

Más név, ugyanaz a vezér

A 2003-as amerikai invázió után Irakban alapított Iszlám Állam 2012-ben, a polgárháborús káosz közepette kezdett el terjedni Szíriában. Itt a szervezet Al-Nuszra Frontnak nevezte magát. Parancsnoka, Abu Muhammad al-Dzsauláni ugyanaz az ember, aki ma a Hayat Tahrir al-Sham (HTS) milíciát vezeti, amely nemrég megbuktatta Bassár el-Aszad szíriai diktátort. Ideológiai szempontból al-Dzsauláni egyre inkább elhatárolódott az iraki ISIS-tól, és a két csoport közötti rivalizálás a következő években fokozódott.

 

Ezt is ajánljuk a témában

Az elmúlt években a terrorszervezet elveszettette a területeit, de nem szűnt meg. Sok ISIS-tagot bebörtönöztek Észak-Szíriában, ahol a mai napig táborokban vannak. 

Carsten Wieland közel-keleti szakértő és politikai tanácsadó a DW-nek elmondta: az Iszlám Állam soha nem hagyta el Szíriát, még akkor sem, ha széles körben legyőzték őket.

„Még mindig vannak különböző sejtek, köztük alvó sejtek Közép- és Kelet-Szíriában. És ezek minden bizonnyal fenyegetést jelentenek” 

– mondta a szakértő. 

Számos sejt és tábor érintetlen maradt, különösen a szíriai Irakkal közös határ mentén fekvő Badia-sivatagban. Wieland szerint a sejtek gyakran hajtottak végre támadásokat a vidéki lakosság ellen, különösen a térségben szarvasgombára vadászók ellen.

Mivel más tagok alvó sejtként működnek és várják az esetleges parancsokat, szinte lehetetlen véglegesen megsemmisíteni a csoportot. 

Wieland szerint Abu Muhammad al-Dzsauláni valóban szakított az Iszlám Állam ideológiájával, amit szerinte az mutat, hogy eddig „nem történtek nagy mészárlások vagy bosszúhadjáratok”.

Jelenlegi állapotában úgy tűnik, az ISIS képtelen jelentősen kiterjedni, nemhogy visszaállítani az ellenőrzést korábbi területén. Ám Aszad megbuktatását és a politikai felfordulást követően a hírhedten brutális terrorcsoport megpróbálhatja ismét kiterjeszteni befolyási övezetét. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
g50423c
2024. december 11. 21:31
Az a szép benne, hogy ezeknek az al-kaida (felszabadítóknak) nagy része nem is szíriai. Hanem zsoldos valamelyik idegen országból. Dzsaulániról meg annyit hogy embereket fejezett le és 10.000 dollár jutalom volt kitűzve a fejére. Kemény ébredés lesz az a szíriai embereknek hogy terroristák megszállták az országukat, egy csomó területet harc nélkül odaadtak Izraelnek és Törökországnak, megváltoztatták a zászlót ami jóval az assad család előtti, embereket kezdtek el kivégezni nyilvánosan, a keresztények házát megjelölték mint anno a zsidók házát a nácik stb... És ez még csak a kezdet!
ubulka57-2
2024. december 11. 20:52
Ezt csak az EU agyalágyult vezetői gondolják.
Obsitos Technikus
2024. december 11. 20:31
Ők azok átfestve...
Kovács József
2024. december 11. 20:13
Nálunk a rendszerváltáskor a kommunisták átnevezték magukat reform-kommunistáknak. Majd az iszlám állam is átnevezi magát reform iszlám államnak és el van intézve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!